A Treff 99 Kft családi vállalkozásként kezdte meg működését, majdnem két évtizeddel ezelőtt.  Fő tevékenységünk a forgalomtechnikai munkálatok elvégzése. Az azóta eltelt 17 év alatt országos szintű szakmai névre és elismertségre tettünk szert közúti és általános építési körökben. A társaságunk elkötelezett híve a magyar forgalom gördülékeny közlekedésének.

Érden 4305 m2-es saját tulajdonú telephellyel rendelkezünk, amelyen iroda és műhelyépület is található. A tevékenységi körünket lefedő feladatok elvégzéséhez minden munkaeszköz rendelkezésünkre áll. Az évek folyamán folyamatosan bővítettük profilunkat. Kezdetben kizárólag ideiglenes forgalomtechnikai munkákat végeztünk, de egyre növekvő partneri körünk újabb és újabb feladatok elé állították társaságunkat. Ennek köszönhetően elmondhatjuk magunkról, hogy ami a forgalomtechnikához tartozik, mindent meg tudunk valósítani.

A forgalomtechnikai üzletágon belül társaságunk a végleges és ideiglenes burkolatjelek kihelyezése és festése mellett,  KRESZ táblák kihelyezésével, kölcsönzésével és készítésével foglalkozik. Partnereink bevonásával komplex projektek forgalomtechnikai kivitelezésére is képesek vagyunk. Több budapesti nagyberuházás forgalomtechnikai részét is a  Treff 99 Kft végezte. Általunk szépült meg a Margit híd, a Szabadság híd, Széll Kálmán tér valamint az 1-es villamos teljes vonala.

Remélem felkeltettük érdeklődésüket, és találkozunk Önökkel a jövőben, mint megrendelőnkkel.

A TREFF’99 Kft -nél tulajdonos váltás jött létre 2019 júliusban, most megújult erővel újra aktiv a csapat.

Kiss Barnabás Tulajdonos/ ügyvezető